6. Fejezet

Fáradtan ébredtem a tegnapi rohangálás miatt. Alig akartam felkelni, de eszembe jutott, hogy alighanem ez a nap izgalmasabb lesz, mint a tegnapi. Lassan felöltöztem, beágyaztam, rendbe tettem magam és lementem reggelizni. Amikor megláttam Ben felöltözve nagyon elcsodálkoztam, azonban hamar ráeszméltem arra, ezen túl mindig segíteni fog nekem.
- Jó reggelt öcsi – szóltam oda neki. – reggeliztél már?
- Viszont. Még nem, csak most keltem én is. – az utolsó pár szavát már ásítás nyomta el – Izomlázam van…
- Majd hozzászoksz – mondtam neki, miközben kipakoltam a hűtőből a reggelihez.
Miközben ettünk azt tárgyaltuk, hogy min kellene még Bennek javítani. Azt hozzáteszem, Ben tegnap önmagát is felülmúlta. Pár perc alatt megreggeliztünk majd kimentünk megetetni. Kiléptünk az ajtón, átvágtunk azon az ösvényen, ami az istállóhoz vezet és közben hallgattuk a madarak csicsergését. A lovak nyerítve fogattak minket. Gyorsan kezünkbe kaptunk egy-egy vödröt, bekevertük, majd odaadtuk a lovaknak az abrakot. Miközben ők elégedetten ropogtattak, Bennel leápoltuk a szerszámokat. Mire végeztünk, minden ló végzett az evéssel. Bent visszaküldtem pihenni, mert alig állt a lábán, én pedig felszereltem Pirkadatot és kimentem vele a nagykarámba. Iszonyatosan nagy díjlovaglás rajongó vagyok, ezért leraktam az összes ugrást, kiraktam a kitörőket a pálya szélére és elkezdtem a bemelegítést. Negyed óra után elkezdtem kisköröket és íveket lovagolni. Amint azt éreztem, hogy Pirkadat kezd egyre jobban bemelegedni, combra engedéseket csináltam. Egy fél óra után gondoltam elég a gyakorlásból, így hát leszálltam, kivezettem a lovat a karámból, újra felszálltam és elindultam terepre. Nem akartam a szokványos terepre menni, ezért úgy döntöttem belovagolok az erdő abba a részébe ahol még soha nem jártam. Egy ideig csak sűrűsödött az erdő, így kénytelen voltam lépésben haladni, de ahogy már ritkultak a fák szépen lassan ügetésre, majd vágtában haladtam tovább. Egyszer csak egy kis ösvényre értem, amely egyre csak szélesedett, míg végül, egy egészen takaros kis tereppálya nem lett belőle. Elég hosszúnak tűnt, de mivel Pirkadat dagadt az erőtől, és megfelelően be is volt melegítve, úgy döntöttem elindulok, és megnézem hova lyukadok ki. A ló úgy siklott a levegőben, mint az álom. Pontosan elrugaszkodott és gyönyörűen landolt. Az ösvény elég elhagyatottnak tűnt. Az akadályok sem voltak a legjobb állapotban, de azért még nem estek össze. Tíz perc után egy kis ház romjai váltak láthatóvá előttem. Elég kísérteties volt. Az ablakok mindenütt kitörve, ajtónak hűlt helye, a ház faláról a festék már lemállott, viszont maga a fal még mereven állt a helyén. Pár pillanatig csak álltam és néztem, ezek után viszont úgy határoztam, sokkal izgalmasabb lesz felfedezni ezt a helyet Emmával, este, nem pedig reggel, így hát visszafordultam. Az erdőben kissé nehezen találtam meg a jó utat, de végül hazaértem. Emma, mint egy meglepetés képpen már várt rám.
- Hol voltál? Anyukád hamarosan indul, úgyhogy ha jönni akarsz, akkor siess.
- Oké – sietve leszálltam, leszerszámoztam, bementem a lakásba és átöltöztem. Ahogy leértem már indultunk is újra a városba.

A pár órás kocsiút alatt igen megéheztem. Alig vártam már hogy egy étterem közelébe érjünk, és finom meleg ételt rendelve nagyot együnk. Hirtelen eszembe jutott, Emmát el kellene hívni hozzánk valamelyik estére. Felidéztem magamban a romok kísérteties kinézetét. Kirázott a hideg, ezt pedig anya is észrevette.
- Valami baj van? – kérdezte egy kicsit furcsán nézve rám
- Nem csak kirázott a hideg. Pontosabban valamit kérdezni szeretnék. Emma átjöhet valamelyik nap?
- Persze - mosolygott rám meleg, barna szemeivel. Ilyenkor mindig Ben jut az eszembe, neki is barna szemei vannak. Én viszont apa zöldes szemeit örököltem. Fel sem tűnt, hogy Bent bámulom, csak akkor eset le, amikor hozzám szolt egy kicsit ijedten.
- Most meg mi van? Papucsba jöttem el vagy mi? – kicsit rémülten kaptam fel a fejemet.
- Nem dehogy csak elbambultam – nevettem rá.
Hamarosan megéreztem a főt kaja csodálatos illatát és egyből kordult egyet a gyomrom. Anya lépett be először az ajtón. Még a kocsiban tudatta, hogy sietnünk kell, hiszen nem csak rengeteg dolgot kell még vennünk, hanem még Angelt – ő lesz az új lovasoktató – is fogadnunk kell. Szerencsére az ételt gyorsan felszolgálták, mi gyorsan megettük. Ez után bementünk egy lovasboltba, pontosabban egy lovas álomvilágba. Nem túl sokat szoktam ekkora boltokban mászkálni, de nem mondhattam azt, hogy még soha nem voltam még ilyen helyen, viszont akkor is lenyűgözött. Van, akinek a táskák vagy éppen a divatos ruhák jönnek be, én viszont legjobban lovas felszereléseket szeretek venni. Siettünk, ezért én is gyorsan elindultam nyerget, kantárt, illetve ezek tartozékait keresni. Egy valamit nem nagyon szeretek abba, amikor ilyeneket kell venni. Minden kis darab külön van. Zablát, kengyelt, hevedert, kisorrszíjat külön kell venni. Mondjuk meg lehet érteni. Amikor ezzel kész lettünk kerestünk pár egyszerű nyeregalátétet, lábszárvédőket, zselét. Nem kell mondanom, hogy nem kevés pénzt hagytunk ott. Anya egy kicsit sokkot is kapott, ezért inkább gyorsan kirángattuk a boltból. A friss levegőtől kicsit kijózanodott, ugyan de most is alig hitte el hogy mennyi pénz volt a felszerelés. Beült a kocsiba, megvárta, amíg mi is beszállunk és elindult. Elég gyorsan hajtott mivel két vendégünk is érkezik még ma.

Emma mellettem elég nyugisan ült, azonban az én gondolataim már otthon jártak. Hosszas elmélkedésemből ismét Ben szava szakított ki.
- Alig várom már, hogy Angel ideérjen. Anya milyen? Jófej? Egy biztos. Kattynél tuti nem fog jobban tanítani – mosolygott rám.
- Én is várom, hogy újra lássam kicsim. Abban biztos lehetsz, nagyon kedves. Ami pedig azt illeti Katty nagyon jól tanít, de neki nincsen végzettsége. – végül ő is rám mosolyodott.
Elpirultam a sok dicséret hallatán. Nagyon szerettem anyát, mert teljes mértékben megbízott bennem.
- Lenne egy aprócska kérdésem. Ugye azért én lovagolhatom majd a lovakat meg a csikókat. Ugye nem fogja elvenni őket tőlem – jutott eszembe ez a gondolat, amit gyorsan meg is osztottam anyuval.
- Hát ezt ne velem beszéld meg. De szerintem, ha mindent elmondasz, amit te szeretnél akkor biztosan megegyeztek valamiben. – csak ezzel az egy mondattal teljesen megnyugtatott.
Most már újra a gondolataimba merülhettem. Reméltem, Emmát az anyukája még ma este elengedi hozzánk, mert akkor meg tudom mutatni neki a romot. A medve teljes mértékben ki is ment idáig a fejemből, de mivel nem gondoltam, hogy túl komoly dolog lett volna ezért nem is hoztam szóba.

Ismét hosszas kocsiút után hazaértünk. Mivel elég sok cuccot hoztunk haza, elég lassan haladtunk a kipakolással, főleg, hogy nem minden felszerelés számára volt elég hely. Szerencsére még csak úgy 4 óra lehettet. Amikor már a végefelé tartottunk egy kocsi fordult be a kapun. Hirtelen azt hittem Angel érkezett meg, de gyorsan rájöttem, hogy csak Brendon az. Gyorsan leraktam, pontosabban leejtettem mindent, ami a kezembe volt, és már szaladtam is köszönteni a vendégünket. Mire odaértem Brendon már kiszállt a járműből és éppen felém tartott.
- Szia Katty! Mutasd azokat a lovakat. – mondta, lényegre törően.
- Szia! Alig vártam, hogy ideérj. – nekem se kellett több, megfordultam és beinvitáltam az istállóba.
- Pillanat és kirakom őket a karámba – pörögtem fel – kezdjük, mondjuk a haflingivel. A becses neve Dallam. - megfogtam egy kötőféket, egy vezetőszárat, mellé egy ostort és elindultunk a körkarám felé.
Még az ajtóig sem jutottunk el, amikor nyávogást hallottunk.
- Oh, róla majdnem el is feledkeztem. Ő is csak nem rég jött a házhoz. – Black, pedig mint egy vezényszóra előlépett, és bemutatkozott. – Blackynek hívják. Egyelőre elég vékony, de abban bízunk, hogy hamarosan felszed pár kilót. – nem túl sokáig beszéltünk a macskáról, mert elég gyorsan visszatértünk Dallamhoz.
- Idáig mi a véleményed róla?
- Nem rossz. Ahogy elnézem elég erősek a lábai, és a szeme is barátságos. A nyaka csöppet még vékony, de egy kis edzéssel nem lesz vele semmi gond.
Büszkén vezettem tovább magam mellett a lovat. Amint odaértünk a karámhoz, Brendon kinyitotta az ajtót, hogy minden gond nélkül besétálhassunk. Közbe Emma is ideért.
- Bepakoltuk a holmikat. Ja, és anyukád üzeni, neki most be kell mennie, elkészíteni a vacsit, és Brendon, téged is meghívott. – befejezve mondandóját leült a karámfára és onnan figyelt minket.
- Akkor kezdhetjük? – néztem kérdőn a mellettem álló férfira, aki csak egy bólintással válaszolt.
Először lépésben majd ügetésben és kis idő múlva már vágtában mutatta meg magát a kanca. Amikor befejeztem a futószárazást mind a két kézre, ismét érdeklődően néztem Brendonra.
- Kitűnő. Még a lovardában is szívesen látnánk.
- Hát, köszi ezt a dicséretet, – mondtam kicsit gúnyosan – mintha itt csupa rossz lovak lenének.
Kivezettem a kiskarámból Dallamot, és hoztam is Fantomot. Amint Brendon meglátta meglepettnek tűnt.
- Ennek a lónak a versenypályán a helye. Tökéletes és erős lábai vannak, ahogy elnézem elég odafigyeléssel nagyon jó ugróló válhat belőle.
- Ó, ezt örömmel hallom – figyelt fel Emma is.
- Oké, de várd meg, amíg bemutatkozik. – azzal vele is megcsináltam ugyan azokat a feladatokat, mint Dallammal.
- Szép ruganyos mozgása van, bár mintha az előző tulajdonosainak nem tetszett volna annyira, mert egy kicsit figyelmetlen, és mintha egy kicsit még félne néha.
Nekem ezek még fel sem tűntek, bár az igaz, voltak már furcsa dolgai…
- Jól van, majd figyelek rá, és ha nem lenne baj, párszor átvinném.
- Dehogy is hozd csak. Na és mi van a te Hihetetlen lovaddal – nézett rám kíváncsian
- Pillanat – Fantomot már egy kicsit gyorsabban vezettem ki.
Úgy rohantam Wondrousért, hogy majdnem felbuktam. Gyorsan a zsebembe dugtam pár jutalom falatot, és odamentem a boxajtó elé. Wond ma is barátságosan nézett rám, és amint odaadtam neki a jutalom falatot sütött a szeméből, hogy bármit megcsinál, csak megkaphassa.
- Jól van, elérkezett hát a te időd – megsímogattam a fejét, és kivezettem a boxból, egyenesen a körkarámba.
Remélem, nem kell mondanom, Brendonnak tetszett-e a látvány.
- Azt ne mond, hogy őt is az árverésről hoztátok haza… Ez egy tökéletes andalúz. Tudod milyen a pedigréje?
- Pedig mondom. Sajnos nem tudom, hogy ki, vagy miért adta el, vagy tenyésztette ki, de arra gondoltam, segíthetnél kideríteni. És most pedig utat kérek, ennek a gyönyörű kancának.
Bevezettem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó kedve lesz. Bakolt és vágtatott körbe-körbe, és amikor lenyugodott odajött hozzánk, és körbeszaglászta Brendont. Odaadtam neki a jutalom falatot, és most már, irányításom alatt küldtem ki a kör közepéből rögtön ügetésbe. Felpörögve szebb volt, mint valaha. Csak egyre hosszabbakat és hosszabbakat lépett. Nem lehetett nem észrevenni rajta az izomzatát és erős csontozatát.
- Azt tudtam, hogy volt okod így elnevezni, de azt nem, hogy így mozog. – dicsérte meg a lovat Brendon.
Amikor vele is készen voltunk, mondtam Brendonnak, menjen be és várjon meg ott engem, hiszen én még ki akartam vezetni az összes többi szépséget. Már Pirkadatnál tartottam, amikor ismét meghallottam egy kocsi zörgését a kavicsokon. Siettem, ahogy csak tudtam. Fogtam magam és a lovamat magam mellett vezetve mentem oda az új jövevényhez. Mire odaértem Angel már kiszállt és széles mosollyal üdvözölt engem.
- Kaitlin ha nem tévedek. Én Angel Crusader vagyok. – ahogy hallottam anya is kirontott a házból, Emmával a nyomában.
- Jó napot kívánok. Alig vártam, hogy ideérjen…
- Nem vagyok én túl fiatal ahhoz, hogy magáz! Tegezz csak nyugodtan –nevette el magát
- Akkor, szia – mosolyodtam el. Tökéletes első benyomás. Alig vártam, hogy ideérj. Ami azt illeti anya is nagyon várta már – néztem hátra – ő a lovam Pirkadat – tettem hozzá gyorsan, mivel anyáék már ott is voltak.
- Angi! Ó de jó hogy látlak. Ő itt a lányom Katty már amint látom már összeismerkedtetek.
- Én pedig Emma Lay vagyok, Katty barátnője – nyújtotta oda Emm a kezét.
- Ő pedig – nézett Brendonra – Brendon Malik lovász, illetve lovas oktató a közeli lovardában.
- Tiszteletem. – mondta röviden.
- Gyere beljebb Angi, Katty, te pedig légyszi vezesd Pirkadatot a legelőre.
Ezzel megfordult és beinvitálta Angelt a házba, miközben folyamatosan arról beszéltek, ki mennyit változott. Én mindaddig gyorsan befejeztem a lovak körüli tenni valót és utánuk mentem.

A házba már jó illatok terjengtek. Anya csirkét sütött vacsira, ami a kedvencem volt. Kezet mostam és leültem az asztal mellé.
- Arra gondoltam holnap körbevezethetnéd Angelt – mondta anya
- Természetesen – mosolyodtam rá a vendégünkre.
- Vacsora után megmutatom a szobádat. Nem tudom te mikor szoktál lefeküdni, vagy felkelni.
- Korán fekszek, korán kelek – nevette el magát.
- Akár csak én. Vacsi után beteszem a lovakat a boxba, megfürdök és lefekszek, ha nem baj. – mondtam miután lenyeltem egy jókora falatot
- Nem lenne baj, ha veled mennék és megnézném a lovakat? – nézett rám kíváncsian.
- Nem dehogy. – mondtam kedvesen.
- Nem akartál nekem valamit mutatni? – nézett rám kíváncsian a barátnőm.
- Óh, azt teljesen el is felejtettem. Nem akarod anyukádat megkérdezni nem maradhatsz-e esetleg még egy éjszakát?
- Hát, ha kötelező – nevetett fel hangosan Emma
- Az – mondtam parancsolóan, de aztán elnevettem magam.

Vacsora után bevezettük a lovakat és elmondtam Angelnek melyik milyen ló, mióta vannak itt és milyen a természetük. Emma nagy büszkeséggel beszélt a saját lováról akárcsak én. Miután végeztünk mindhárman megfürödtünk és elmentünk lefeküdni.
Amikor már bent voltunk a szobámban és éppen bújtunk be az ágyba Emma megszólalt.
- Nekem nagyon szimpatikus. És neked?
- Nekem is. Kíváncsi vagyok milyen lesz a holnap. Na de most Jóéjt.
- Neked is. – öt percig mozgolódott, utána pedig már csak azt lehetett hallani, milyen mélyeket szuszog.
Hamarosan én is elaludtam.