4.Fejezet

 
Két órája voltunk lovon és még mindig semmi nyoma nem volt Wondrousnak. Amikor már éppen vissza akartunk fordulni, hogy segítséget hívjunk, félelmetes és egyben fájdalmas nyerítés szakította ketté a csöndet, ami körül vett minket. Arra fordítottuk a lovakat és belevettük magunkat a fák sokaságába. Alig bírtunk kihajolni a szembe jövő ágak elöl. Tíz-húszpercnyi faradozás után elértünk egy kis tisztást. Alig hittünk a szemünknek, amikor megláttunk a keresett lovat. Első ránézésre nem volt semmi sérülése, azonban amikor körülnéztem ledermedtem. Egy óriási medve bámulta Wondot. Emma is észrevette és sajnos a telivér is alattam. Egyik nyerítése követte a másikat, miközben én alig bírtam fennmaradni. A medve és észrevett minket és egyből felénk indult. Feleszmélni sem volt időm, mivel az alattam ficánkoló ló kitört, és ahelyett hogy menekült volna nekirontott a medvének. Csoda hogy nyeregben maradtam azonban a medve nem volt éppen szerencsés helyzetben. A hangokból ítélve lovam patája telibe találta. Mire sikerült újra uralmam alá vonni a lovat addigra a medve is eltűnt, Wond pedig meglepetten nézett ránk. Leszálltam a nyeregből, kikötöttem a telivért, és a szökevény meghökkentségét kihasználva gyorsan rácsúsztattam a kötőféket. Egy kicsit sem ellenkezett. Dicséret képpen előhúztam a zsebemből egy kockacukrot és odaadtam neki. Odavezettem Emmához, felszálltam majd ismét átvettem.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz – elmélkedett barátnőm.
- Én sem, de reménykedtem benne. És mit kell, hogy mondjak ez egy nagy előre lépés, legalábbis szerintem – mosolyodtam el. Dagadt a keblem a büszkeségtől, hiszen ezzel anyunak is bizonyítani tudom, hogy nem is volt olyan hülyeség volt megvenni ezt a lovat. Elindultunk haza és egész végig azt beszéltük, hogy miképp estem le a telivérről. Emma le merte volna fogadni, hogy Csoda a medvétől ijedt meg, és meg kell hogy mondjam így utólag logikusnak tűnt.

Épségben hazaértünk. Már az egész családom – apát kivéve mivel ő elutazott – illetve egy új tag várt a verandán. Anya elképedt, ahogy meglátta a teljesen nyugodt andalúzt, a lovak mellett. Mivel még volt bőven szabad box, bevezettem az egyikbe és adtam neki egy kis abrakot. Teljesen nyugodtan tűrte, amíg mellette tüsténkedtem. Amikor végeztem leszerszámoztam a saját lovamat is és végül kimentem anyáékhoz. Egy koromfekete macska ült az ölében. Amikor anya észrevette hogyan nézek a macskára megszólalt:
- Reggel, amikor felébredtem itt állt kinn a verandán éhesen és szomjasan. Azt hiszem ezen túl itt fog lakni – húzta félmosolyra a száját.
- Csinálok majd neki egy kis vackot a szénapadláson. Biztosan jól el lesz. – boldogan és feldobva indultam el befelé. Emma követett a cicával a kezében.
- Anyukád azt mondta, hogy adj neki nevet te. Mire gondolsz? Milyen lenne, mondjuk a Blacky? –nézett rám kíváncsian.
- Szerintem tökéletes – nevettem el magam barátnőm arcát látva. – névadásról jut eszembe, nem ő lesz az egyetlen, aki ma nevet kap, hiszen az új lovakról se feledkezzünk meg. A fekete telivér lehetne Fantom. Tökéletesen ráillik a mai után. A haflinginek pedig adhatnánk a Dallam nevet. – tekintetem kérdőn barátnőmre vándorolt, aki hevesen rázta a fejét.
- Nekem megfelel. Oh. Nekem haza kellene mennem… Délután még átjövök – a macskát gyorsan a kezembe dobta és kirontott az ajtón.

Még csak 9 óra volt, de már most éhes voltam így letettem a macskát, - aki mellesleg egész végig követett – és elővettem pár falat kaját. Miután végeztem úgy döntöttem, megnézem, mit tud a haflingink. Fogtam hát magam, bementem az istállóba és leakasztottam egy nyerget, egy kantárt, kivittem az ápoláshoz szükséges cuccokat a box elé, majd beléptem és lecsutakoltam Dallamot, aki egész végig elvezkedett. Magára hagytam addig, amíg ki nem vezettem a lovakat a karámba Wonddal együtt, remélve, hogy most nem történik semmi. Visszamentem Dallamhoz, felkantároztam, a nyerget még nem raktam rá, először a mozgását, és tudását akartam először szemügyre venni. Kivittem a körkarámba. Nézőközönségem is akadt, az öcsém, Ben személyében. Először a lépésben indítottam el a lovat. Kecses, mégis egyenletes léptekkel mozgott. Ahogy csettintettem neki rögtön gyorsított, és pár lépés után ügetett is. Szintén egy csettintésre váltott át vágtába. Két-három kör után felvettem lépésbe, majd megalítottam. Odamentem hozzá és egy sugallat hatására, rátehénkedtem a hátára. Nem mozdult. Úgy döntöttem, hogy megpróbálom szőrén lovagolni. Minden egyes utasításomra odafigyelt, ráadásul nagyon kényelmes volt a háta.
- Kipróbálhatom én is – kérdezte türelmetlenül Ben.
- Ma nem. De ígérem, hogy holnap amint lesz, időm felültetlek.
Nem is válaszolt rá, hanem berohant és gondolom elmondta anyának, mert öt perc múlva már kint is voltak és mind a ketten engem néztek.

Egy kis idő után leszálltam, odavezettem Dallamot a mosóhoz, leszerszámoztam és kivezettem őt is a karámba, a többiek mellé. Ezek után bementem a lakásba és kihívtam a kovácsot Pirkadathoz, majd leültünk és megebédeltünk.