10. Fejezet
Bevezető
Fejezet
Reggel már öt órakor talpon voltam, azonban velem ellentétben, barátnőm Emma még az igazak álmát aludta.
- Emma, ébredj! – lökdöstem meg az oldalát.
- Anya csak még egy kicsit – morogta, mire én majd megfulladtam a röhögéstől.
Végül, amikor abbahagytam, eszembe jutott valami, amitől garantáltan felébred.
- Te jó Isten. Csodát ellopták. – alig bírtam kétségbeesett hangon beszélni.
- Mi? Hol? Mikor? – pontosan úgy reagált, ahogyan vártam.
- Nyugi, valószínűleg ott áll a helyén. – hárítottam.
- Akkor alszok. – dőlt vissza az orráig húzva a takarót.
Tényleg reménytelennek tűnt a helyzetem, amikor megint kisütöttem valamit.
- Látom, nem akarod megismerni Crisst, hiszen bármelyik pillanatban itt lehet. – elindultam az ajtó felé, magam mögött hagyva még félig alvó barátnőmet.
- Ébredek – felugrott az ágyról, mint egy nikkel bolha és berohant a fürdőbe.
Öt percet sem kellett várnom rá, míg kiért felöltözve, normális hajjal, arccal én csak bámultam rá, de nem szóltam semmit.
- Mi van? Gyerünk kajálni. Mozgás, mozgás. – pattogott mellettem, miközben az ajtó felé lökdösött.
Nem tudtam válaszolni, csak könnyítve dolgomon, saját erőmből sétáltam ki az ajtón. Szerencsére Emma a folyosón visszafogta magát, mert tudta, hogy nagy valószínűséggel még mindenki alszik. Lent előpakoltunk két tálkát, öntöttünk bele tejet és müzlit, majd megkezdtük a reggelizést. Rágcsálás közben lopva rápillantottam az órára, ami háromnegyed hatot mutatott. Odakint már világosodott ugyan, de még így is félhomály volt. Szerettem a nyári, friss reggeleket, a madárcsicsergést és ilyen korán kelni és elvégezni a nehezebb feladatokat, mert még nincsen olyan meleg. Jócskán a reggeli végén jártunk, amikor kopogtattak az ajtón. Emma rám nézett én pedig őrá. Szemeiben leírhatatlan érzelmek tükröződtek és fülig ért a szája.
- Na, menj már. – kezdett el nógatni – Gyerünk. – szó szerint lelökött a székről én pedig majdnem elestem.
Morcosan hátranéztem rá, aztán elindultam az ajtó felé. Amikor elé értem megálltam és mély levegőt vettem.
- Nyisd már ki azt a rohadt ajtót – Emmnek kezdett elfogyni a türelme.
Nyelvet öltöttem rá, visszanéztem az ajtóra, rendeztem arcvonásaimat – amennyire csak tudtam – és kinyitottam az ajtót. Természetesen a várt személy, Criss állt előtte.
- Szia! – csodálkozva nézett rám – nem hittem, hogy már fent vagy. – Odalépett hozzám és megölelt.
Nem tarthatott sokáig, mert barátnőmnek természetesen bele kell szólnia az ilyenekbe.
- Khmm… - zavart be most is.
Mosolyra húztam a számat és lassan elhúzódtam Crisstől.
- Emma, bemutatom Crisst, Criss, bemutatom a kíváncsiskodó barátnőmet, Emmát – muszáj volt hozzátennem azt az egy szót.
Emma rosszallóan rám nézett, de nekem nem mondott semmit.
- Szia – köszönt selymes hangján először Criss, miközben kezét a zsebébe dugta.
- Helló – Emma erősen ráharapott a szájára, hogy ne nevesse el magát.
- Megzavartam valamit? – kérdezte illedelmesen a fiú, amikor meglátta Emm kezében a kanalat.
- Nem, dehogy, csak reggeliztünk. Kérsz egy kis müzlit? – fordultam kíváncsian felé és belenéztem a szemébe.
- Köszönöm, nem most reggeliztem – hárított.
- Rendben. Akkor gyere, ülj le. – invitáltam beljebb a vendégemet.
Crissel a sarkamban elindultam a pult felé és leültem a nemrég elhagyott helyemre, a fiú pedig a mellettem lévő széken foglalt helyet. Már éppen pakoltam el a reggelit, amikor ajtónyikorgást
hallottam az emeletről és pár pillanat múlva egy nyűgös kisfiú állt a lépcső legalsó fokán.
- Jó reggelt. – köszönt, miközben az egyik szemét dörzsölgette – Jó újra itt látni, Criss – öcsém amint meglátta Criss odaszaladt hozzá és megölelte.
Nála ez még egy igen egyszerű gondolatmenet volt, nekem ez valahogy sokkal nehezebben ment volna, mellesleg nagyon örültem neki, hogy Ben ennyire szereti Crisst. Még mielőtt Ben
leülhetett volna előpakoltam neki a reggelijét, mivel úgy is ott volt a kezemben.
- Öcsi, nem bánnád, ha ma egyedül kellene reggelizned?
Ben a jól megszokott fürkésző tekintetekkel rám nézett, aztán a mellettem álló Crissre. Mint mindig, most is jól megfontolta a válaszát.
- Persze, valahogy majdcsak túlélem – száját félmosolyra húzta.
- Köszi. – ilyen pillanatokban nagyon is élveztem a társaságát.
Gyorsan beleraktam a mosogatóba a kezemben maradt tálakat és kanalakat, a tejet visszaraktam a hűtőbe és elindultam az ajtó felé. Halottam, ahogy Emma és Criss is utánam indul, sőt még azt is, hogy a fiú, sokkal gyorsabban halad a barátnőmnél, így hamar utolért engem, azonban nem állt meg mellettem, hanem elment az ajtóig és előre engedett minket.
- Mit csinálunk ma? – kérdezte, amikor végül becsukta az ajtót.
- Megetetünk, kiistállózunk és elmegyünk lovagolni, addig sem halljuk a munkagépek zaját. – nagyon nem volt kedvem egy hétig a gépek bömbölését hallgatni, de hát nem volt mit tenni, a jó ügyet szolgálta.
Mindeközben szépen lassan leértünk a lépcsőn és egymás mellé rendeződtünk. Amikor Criss teljesen az oldalam mellett állt, éreztem, hogy finoman a kezem felé nyúl. Érintése tulajdonképpen egy kérdés volt, ami mintha azt mondta volna „nem bánod”. És nem, nem bántam, kezemet a kezébe fektettem, bár amint összezárta az ujjait az enyéim körül majdnem elájultam. Emma is észrevette számára feltűnő és furcsa viselkedésemet, de amint meglátta a kezünket, majdnem elkezdett örömében ugrálni, gondolom elég nagy erőfeszítésébe tellett, hogy nem tegye meg. Végül megtörve a kínos csendet, barátnőm megszólalt.
- Mikor jönnek?
- Hétre, vagy nyolcra. Fogalmam sincsen. – nem kellett volna beszélnem, mert csak a szerencsén múlott, hogy Criss nem vette észre a hangomon az izgatottságot.
Igyekeztem elterelni a gondolataimat egy percre, mert ez így nem mehetett tovább. Körülnéztem az udvaron, de először nem találtam semmit, aztán leesett, hogy furcsa, nincsen egyetlen egy ló sem a körkarámban.
- Gyalog jöttél? – végre visszanyertem a normális hangszínemet.
- Persze. Nem volt értelme, hogy Herceg egész nap itt ácsorogjon. Jut eszembe, apum szeretne beszélni anyukáddal. – olyan természetesen ejtette a szavakat, mintha egyáltalán nem esne nehezére beszélni, de azért látszott a pír az arcán.
Oldalamat fúrta a kíváncsiság, azonban megkérdezni nem kérdeztem meg tőle, miről lenne szó. Szerencsémre elértük az istállót, ahol is a fiú elengedte a kezemet. Ne értsetek félre, tényleg nem szimplán barátságot éreztem iránta és szerettem is vele lenni, csak mindig egy kicsit feszült és izgatott voltam mellette.
- Akkor hozzuk ki a vödröket a lovaktól. – könnyítette meg helyzetemet Emma, ezért pedig iszonyatosan hálás voltam.
Elmagyaráztunk Crissnek, hogyan szoktunk etetni és miközben beszéltem izmaim megnyugodhattak egy kicsit. Éppen azt tervezgettük, hogy pontosan mit és hogyan csinálunk, amikor anya és Ang jelent meg az ajtóban.
- Sziasztok. A munkások nemsokára itt lesznek. – közölte anya fáradt hangon.
- Arra gondoltunk, hogy kitakarítunk és elmegyünk a pályára lovagolni. Ugye nem lenne baj? – kérlelően meredtem anyura.
- Nem, dehogy. – mondata végét már kacagva mondta.
Még egy kicsit várt, nem kérdeznénk-e mást is, majd amikor mindenki csak némán meredt rájuk, megfordultak és eltűntek a fal mögött. Nekem sem kellett több, kerestem két vasvillát és
segítőim kezébe nyomtam.
- Kiteszem a lovakat a legelőre és én is jövök. – jelentettem ki.
Már el is indultam a nyergesbe vezetőszárakért, amik jobb kész felöl lógtak egy fogas szerű tárgyról. Leakasztottam a kettő leghosszabbat, majd kisétáltam az ajtón és célba vettem Pirkadat bokszát. Kis csapatom, mire kiértem, lovam alól szedte ki a régi almot, miközben őfelsége teljes nyugalommal nyalogatta az üres vödör falán megtapadt zabszemeket.
- Gyere kislány – léptem a bokszajtó elé.
Pirkadat a hangom hallatára felemelte a fejét és kíváncsian rám meredt, így könnyen rá bírtam csatolni a vezetőszárat a kötőfékére. Még mielőtt elindultunk volna, elraktam az útból a vödröt, nehogy a lovam a nagy kapkodásban eltapossa. Miután ezzel megvoltam, elindultam a folyosón Wondrous boksza felé. Pirkadat automatikusan követett. Amikor a másik lóhoz értünk, nála is kinyitottam az ajtót, ráakasztottam a kötelet és kivezettem lakhelyéről Pirkadat mellé. Hirtelen ötlettől vezérelve, felpattantam lovam hátára, elhelyezkedtem, majd jelet adtam neki az elindulásra. Szerencsére mind az istálló belmagassága és az istálló ajtó is elé nagy volt ahhoz, hogy így elférjünk. Wondrous, meglepődött egy kicsit, de készségesen követtett minket.
- Hé. Azt az ellustult mindenségit. – kiáltott utánam Emma, amikor az ajtón kiérve, ügetésre ösztönöztem Pirkadatot.
Lett volna időm, de nem válaszoltam rá, inkább tovább gyorsítottam, míg végül lassú vágtában nem haladtunk. Wond mind végig ellenkezés nélkül követett minket és hálás is voltam ezért, mert ha csak megtorpan, lecsúszhattam volna a hátasomról. Végül is szerencsésen elértünk az karámhoz, aminek az ajtaja nyitva állt. Elkezdtem csitítani a lovakat, hogy nagyjából egyszerre álljanak meg és manőveremet sikeresen hajtottam végre. Amikor már mind ketten nyugodtan álltak, óvatosan leszálltam Pirkadatról, visszavezettem őket a kapuhoz és amint azt becsuktam, szabadon engedtem a két kancát, akik amúgy már szoros barátságot kötöttek. Ezek után, nem volt más választásom, vissza kellett battyognom a nem mellesleg közel elhelyezkedő istállóba, ahol ismét bementem a nyergesbe, leakasztottam még két vezetőszárat akasztottam le. Miközben a következő négyes lovait – Csodát, Éjfúriát, Dallamot és Queent – szedtem össze, viszonoztam az előbb elhangzottakat.
- Nem vagyok lusta, csak lejártattam őket, hogy egy kicsit felfrissüljenek, de ne aggódj, ma már nem lesz ilyen. - nyugtattam meg Emmát.
Válaszra nem várva, kivezettem a négy főből álló csapatot is a legelőre, ahol már a „lemozgatott” lovak ácsorogtak. Ismét kinyitottam az karámajtót, bevezettem a lovakat és már mentem is vissza az istállóba. Egészen kivilágosodott reggeli óta, bár még nem volt olyan meleg, de ez megfelelt az istállózáshoz. Amikor visszaértem kivezettem az utolsó kis csapatot is a rétre, a vezetőszárakat pedig a karámfán hagytam. Sietve igyekeztem a barátaim segítésére. Az folyosón egy, a falnak döntött vasvilla, hívogatott. Megragadtam és én is beálltam a gürizők sorába. Miközben én a lovakkal szaladgáltam, Emma és Criss három bokszot takarított ki. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen a lovak csak este voltak bent és tegnap is istállóztunk.
- Nos, mikor tud anyud és apa beszélni? – szólalt meg a fiú Dallam bokszának takarítás közben.
- Akár szerintem ma is, hiszen, nem szokott járkálni sehova, illetve itt van Angel és ha a munkásoknak valami kellene ő is biztosítani tudja nekik. – jól átgondoltam a dolgokat, bár érvelésem nagyon is megállta a helyét.
- Rendben. Mikor kérdezzük meg tőle? – türelmetlenkedett a fiú.
- Szerintem először is elmegyünk a pályára és csak majd az után. – nem szerettem volna, csak az ő kedvéért megváltoztatni a programunkat.
Egy kissé morcos arcot és egy bólintást kaptam válaszul. Ezek után, nem telt bele egy fél óra sem és teljesen befejeztük a munkát. Úgy nagyjából öt vagy inkább hat taliga trágyát hordtunk ki a lovak alól, de a friss szalma illata mindent kárpótolt. Nem szaglásztam sokáig, mert az is igaz, hogy már nagyon szerettem volna megtudni mégis mire ez a nagy felhajtás és ez csak úgy történhetett meg, ha most sietünk kint a pályán. Kiballagtunk hát a legelőre. A kapunál megálltunk, néztük, ahogyan a lovak legelésznek. Amikor Pirkadat észrevett minket, boldogan elindult felénk és meg sem állt, amíg teljesen a kapuhoz nem ért. Sajnálatos módon, a többiek nem is figyeltek fel lovam, hirtelen távozására, mivel amióta Wond megjött ő lett a vezérkanca. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert soha nem volt semmi csete-paté a lovak között pár kisseb összezördülésen kívül, de hát az megesik.
- Jól van, akkor most mi elmegyünk a lovakért. – Crissre, kimondottan úgy néztem, leessen neki, hogy csak miatta beszélek többes számban.
- Na, nem, azt elfelejtheted. – zavarában elkezdett hátrálni, így nem volt mit tennem, karon ragadtam és egészen a karámfáig rángattam, ahonnan leakasztottam három vezetőszárat, kinyitottam a kaput.
Eközben Criss teljesen tehetetlen volt. Ha ellenkezett volna, akkor Emma biztosan segít nekem betoloncolni a karámba. Egy idő után feladta a küzdelmet és bár nem akarta, de követett a lovam mellé, ahol megálltam, ráraktam a vezetőszárat a kötőfékjére és fellendültem a hátára. Amint elhelyezkedtem a helyemen, kinyújtottam Criss felé a kezemet. Az arcára volt írva, hogy csak azért csinálja, mert ténylegesen nincsen más választása, így hát megfogta a kezemet és a segítségemmel felült mögém. Pirkadat egy kicsit meglepődött a váratlan terhen, de nem csinált belőle nagy ügyet.
- Kapaszkodj! – fordítottam hátra fejemet és figyelmeztettem utasomat.
Nem tudom Criss ösztönösen, félelemből vagy csak azért fogta meg a derekamat, mert az utóbbi mondatot lehetőségnek vette, de minden esetre időbe tellett, hogy összeszedjem a gondolataimat és jelt adjak az indulásra. Sikeresen vettem ezt az akadályt is. Hamarosan már teljes erővel vágtáztunk a kis csapat felé. Criss néha-néha megbillent, ilyenkor én is úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban a földön találhatom magam, de végül mindig sikerült valahogy visszanyernem az egyensúlyomat. Végül szerencsésen megérkeztünk a lovakhoz, akik nagyon ügyet sem vetettek ránk. Megállítottam Pirkadatot, vártam, amíg utasom leszáll, majd én is követtem példáját. Nem telt sok időbe megfogni Wondot és Csodát, készségesen várakoztak. Pár kézmozdulatommal jeleztem a fiúnak, hogy megfogom Pirkadatot, amíg visszaül, hiszen én Wondon tettem meg az utat visszafelé, Csodát magunk mögött vezetve. Amikor a karámfához értünk, Emma kinyitotta a kaput és kiengedett minket, én pedig hálából átengedtem neki lova vezetőszárát. Crissel megvártuk, amíg barátnőm lereteszeli a nagy vaskaput, majd hárman elsétáltunk a mosóra, kikötöttük a lovakat és kihordtuk a felszereléseket. Az utolsó fordulónyi cuccal a kezemben, szememmel felkerestem a faliórát, ami már hatot mutatott. Amikor minden felszerelés, ami kell, a lovakon volt, mind a hárman felkecmeregtünk a nyeregbe és elindultunk a már jól ismert ösvény felé. A lovak hosszan és egyenletesen lépkedtek, főleg Wond, de azért a többiek is igyekezték túlszárnyalni, mi pedig egész végig beszélgettünk a nyárról, a lovakról, a versenyekről és a többi lovas témáról. Már éppen elértük a pálya szélét, mikor Emma feltette a számára legfontosabb kérdést.
- Díjlovaglás, vagy díjugratás? – kérdése nyomatékossága miatt megállította Csodát – Úgy értem, melyiket szereted jobban, Criss? – kérdő tekintettel a fiúra meredt.
- Nem igazán tudom. Nem nagyon szoktam ilyen videókat, vagy bármit nézni. – zavarában elpirult.
- Akkor most kiderítjük. – jelentette ki barátnőm.
Nekem őszintén szólva, semmi kedvem nem volt hozzá, mert tudtam mire megy ki a játék. Ez egyfajta verseny nála, na vajon melyik is a jobb… Szerintem ez egyén kérdése.
- Akkor melegítsünk be. – tettem hozzá közönyös hangon.
Emma boldogan bólintott és már el is indult megfelelő pályaszakaszt keresni. Nagy lelkesedésének hála, gyorsan talált is egyet, ahol rögtön lassú vágtába ugratta lovát. Nekem sem volt mit tennem, mert ha komoly gyakorlatokat akarok bemutatni, ahhoz nem elég egy merev ló, meg egy túlpörgő lovas, így hát én is beugrattam Wondroust. Criss egész végig csak lépegetett Pirkadattal, meg nézte, ahogy nyújtásokat meg egyre szűkebb fordulókat csinálunk. Nagyjából egy fél óra múlva, Emma kijelentette, ő most már ugrik, kijelölt a pálya szélén egy helyet, ahova Crissnek állnia kellene, ha látni szeretné az attrakciót. Miután mindenki a helyére állt – én maradtam és melegítettem tovább – Emm lépésből beugratta lovát vágtába és nekilendültek az első, aztán a második, majd a harmadik ugrásnak. Nem figyeltem túlságosan, mert tudtam, barátnőm úgy is nagyszerűen hajtja végre a gyakorlatot. Nem volt sok időm így se a pluszmelegítésre, hiszen amikor Emma visszaért, gyorsan Criss is mellézárkózott és onnan nézett rám, várakozó tekintetekkel. Ügetésben megtettem még egy utolsó kört, majd középbőlt lovagoltam, köszöntem és megkezdtem rögtönzött programomat, amelyben oldalazás, vállat be, farat be, nyújtások, hátulja körüli fordulat és különböző lovardai alakzatok szerepeltek. Ez nem is lett volna önmagában olyan mutatós, de Wond olyan szépen dolgozott, hogy öröm volt rajta ülni. Természetesen záró motívumként még csináltam egy középbőlt, aztán viszonoztam Criss előbbi tekintetét.
- Díjlovaglás, bocsi Emma, de nekem ez tetszik jobban. A díjlovaglást választom. – nézett rám boldogan és hüledezve a fiú.
- Kipróbálod? – én is felvillanyozódtam.
Új tanítványom igent mondott, így hát elkezdődött az óra, amibe Emma is beszállt. Elmagyaráztuk Crissnek, mik az alapok, mire kell odafigyelnie, majd megkértem, próbálja ki az előbb elhangzottak alapján a nyújtást Pirkadattal. Meglepődtem, milyen jól ment neki, nem hiába, már az első találkozásunkkor is tehetségesnek véltem és most meg is bizonyosodhattam róla. Nem nyösztettük sokáig a lovakat, maximum egy húsz, huszonöt percig, majd elindultunk haza. Criss egész úton csak áradozott, milyen jó is volt gyakorolni, meg kérdezgetett, mit lehet még megtanulni, tehát a haza út sem volt unalmasnak mondható. A lovak szinte már automatikusan tudták merre kell menni, így a szárakat mindenki meglazította, ami minden hátasnak egyenlő volt azzal, ha találnak füvet, most már szabad a rágcsálás. Otthon, egyenesen a mosó felé vettük az irányt. Amikor leszálltunk nagyon meglepődtem azon, mennyire leizzadt a három paci, mert még nem volt annyira meleg, bár az is igaz, nagyon jól és intenzíven dolgoztak.
- Akkor beszélünk anyukáddal? – vette elő újra a témát Criss, amikor éppen kezdtem leszerszámozni.
- Tényleg, akkor hagyjuk így a lovakat. – jutott eszembe nekem is a dolog – De te beszélsz. – szögeztem le a fiúnak.
Biccentést kaptam válaszul, miszerint megértette, amit mondtam neki. Még megsimítottam Wondroust mielőtt elindultunk volna a ház felé, ahol vélhetőleg anya is tartózkodott. A munkagépek zaja a ház felé erősödött, de amikor beléptünk az ajtón és becsuktuk azt, szinte semmi nem hallatszódott.
- Sziasztok! – ugrott elénk Ben a kanapé mögül – Ha anyát keresitek, a szobájában gubbaszt. – mellékelt egy rövid tájékoztatót is.
Csak bólintottam és már mentünk is fel az emeletre, rávenni anyut a találkára. Ben állítása igaznak bizonyult, ugyanis anya tényleg az ágyán ücsörgött, amikor benyitottunk hozzá, de amint meglátott minket felállt és elmosolyodott.
- Miben sántikáltok? – kérdezte gyanakodva, felvillanyozódott arcom láttán.
- Criss, innentől tiéd a pálya. – tudtam, hogy a fiú, nagyon is várja ezt a beszélgetést, így átadtam neki a szót.
- Nos, apa azt szeretné, ha találkoznátok, minél hamarabb. Szóba hozta az üdülőt és… - én nem hallottam mit mondhatott, mert odahajolt anyához és a fülébe suttogott valamit.
Emma felé fordultam, de ő is épp olyan tanácstalan volt, mint én. Nem tehettünk mást vártunk. Amikor Criss elmondta mondandóját, anya félmosolyra húzta a száját, majd ránk nézett.
- Rendben, ha ennyire fontos az ügy, akkor gyerünk. – majdnem elnevettem magam, amikor rákacsintott Crissre, habár jól tudtam, csak engem szeretne bosszantani – Még szólok Angelnek, hogy elmegyünk. Addig légy szíves kérdezzétek meg Bent, szeretne-e jönni.
Meg sem várva válaszunkat, sanda mosollyal kiviharzott a szobából, egyenesen Angel „lakosztálya” felé. Elindultunk a földszintre, ahol az öcsém is tartózkodott és megkérdeztük, hogy szeretne-e jönni, de nagy meglepetésemre nemet mondott. Mire ezt megbeszéltük anya is leért hozzánk.
- Akkor mehetünk. – Criss valamiért nagyon lelkesedett, biztosan a kis titka miatt.
Végül nem filóztam a dolgon sokáig, mert a fiú elindult az ajtóhoz, kinyitotta, kiengedett minket, majd becsukta. Anya Anonymust kapta hátasának, ezért gyorsan behoztuk a lovat a legelőről, felszereltünk és elindultunk. Alig fértem a bőrömben. Nagyon kíváncsi voltam, milyen lehet Crissék háza, na meg, milyen lehet az apja. Amikor kiértünk a földútra, Criss vette át a vezetést és a Nevadával ellentétes irányba vitt minket. Lépésben haladtunk, teljesen szótlanul. Még azt sem lehetett mondani, hogy legalább a lovak patájának koppanását halljuk, mert mindent elnyelt a puha homokréteg. Nem gondoltam volna, hogy ebben a tempóban tíz perc alatt elérünk a fiú lakásához, de hát mindenki tévedhet egyszer.
Amikor Criss lefordult a házukhoz, gyönyörű látvány tárult a szeme elé, bár ha jobban belegondolok, nem volt szebb a mi farmunknál. Szinte a bejárati kovácsoltvas kapu mellett rögtön egy emeletes ház tárult elénk, ami a földszintből plusz a tetőtérből állt. A ház színe meleg barna árnyalatú volt, mint a verandán található minden bútoré. A telek maga, kisebb, mint a miénk, de a fű ugyan olyan zöld, talán még zöldebb is. A ház mellett szinte közvetlenül állt egy nagyjából tíz ló befogadására alkalmas istálló, az után pedig egy óriási legelő. Homokos pályának, vagy bármi más külön edzésre szánt helynek nyomát sem láttam, de a telek így is elvarázsolt. Amikor végeztem az elemzéssel, észrevettem egy 170 centiméteres, szikár testalkatú, harmincöt körüli férfit, aki a verandán ácsorogva várt ránk és integetett nekünk. Criss egyenesen felé vette az irányt és amint odaért a verandához, kikötötte a korláthoz a lovát, majd felszaladt a férfi mellé. Mire mi is odaértünk, már heves beszélgetés folyt kettejük között.
- Jó napot kívánunk! – köszöntünk rá szinte egyszerre.
- Sziasztok és jó napot hölgyem! – a férfi ránk nézett, aztán anyára, aki leszállt a lováról, szintén kikötötte és már oda is ment bemutatkozni.
- A nevem Susan Floyd. – közölte anyu a nevét, miközben kezet nyújtott Criss apjának.
- Örvendek. Engem Adam Bredfordnak hívnak – ráztam meg anya, felé nyújtott karját.
Mire anyu befejezte a rituálét, mi is odaértünk. Először Emma mutatkozott be, aztán én, azonban Criss, amint az apja elé értem mellém állt, mintegy jelezve, én vagyok az, akiről idáig valószínűleg mesélt.
- Kaitlin Floyd. – fogtam kurtára a dolgot.
Miután Adam újra elmondta a nevét rám mosolygott, aztán Crissre és újból rám. Be kell valljam elpirultam, de szerencsére nem túl feltűnően. Amikor mindenki tudta egymás nevét, Adam beinvitált minket a házba és leültetett a kanapéra. Criss mellém ült, az apja pedig velünk szembe egy fotelbe.
- Két dolog miatt szerettem volna önnel találkozni – kezdte a férfi anyára nézve – Először is lenne egy ajánlatom. Hallottam, hogy üdülőt szeretne nyitni. Szeretnék érdeklődni, hogy esetleg keres-e üzlettársakat. A másik pedig, egy igen nagy szívesség lenne, ugyan is két hétig el kell utaznom, de Crisst nem vihetem magammal és rajtam kívül nincsen senkije, aki vigyázna rá, viszont egyedül sem szeretném hagyni. – Adam kedvesen ránézett a fiára – Szóval szeretném megkérdezni, hogy esetleg aludhat-e önöknél egy hétig, ha ez nem nagy kérés. – szeme újra anyára vándorolt.
Majdnem felugrottam örömömben. Már az elején sejtettem valamit, de amikor kimondta… Legszívesebben a férfi nyakába ugrottam volna, de, persze azért türtőztettem magam. Mertem remélni, hogy anya most hirtelen nem lesz szőrös szívű és segít Adamnak.
- Az üzlettársi ajánlat nagyon jól hangzik, érdekelnének a részletek. – anya elmosolyodott – Ami pedig Crisst illeti, természetesen igent mondok.
Nem fértem a bőrömben, muszáj volt a fiúra néznem. Észrevettem, hogy ő is ugyan olyan boldog tekintetekkel mered rám, mint én rá.
- Anya, haza mehetnénk? Még sok munkám lenne. – csak a hirtelen ötlet vezérelt, de amúgy is, ha ott kellett volna maradnom, akkor tényleg nem bírtam volna egy helyben maradni.
- Persze, miért ne. – mondta ki végül – Én még maradok egy kicsit, hogy megbeszéljük a dolgokat.
Természetesen Emm is jött velünk. Felkeltünk és elindultunk az ajtó felé. Észrevettem egy órát a falon, ami szerint már tíz óra volt. Emma jóval előttünk járt, annyira, hogy már be is csukta az ajtót, mire mi odaértünk. Criss éppen megfogta a kilincset, amikor eszébe jutott valami.
- Fent hagytam egy fontos dolgot. – rám nézett, levette a kezét a kilincsről és elindult.
Eszem azt súgta menjek ki, de szívem ez ellen hevesen tiltakozott, úgy döntöttem tehát, a fiú után indulok. A lépcső és a folyosó a nappaliból nem látszott, így sem anya, sem Adam nem láthatott minket. A lépcső kevesebb fokból állt, mint a miénk. Gyorsan felértünk az emeletre, a második szoba jobbra volt Crissé. Udvariasságból kinyitotta az ajtót és előre engedett. A látvány, ami bent fogadott meglepett, hiszen nagy kupira számítottam, de ezzel ellentétben gyönyörű rend volt. A szoba fala kéken színlett. A berendezés egyszerűnek, de mégis nagyszerűnek tűnt. Az ajtóval szemben két ablak tiszta üvege fénylett, melyek alatt egy francia ágy foglalt helyet. A falon szekrények és lovas képek váltogatták egymást. Még az ágyon a takaró is lovas volt. Azt hittem, csak én – na meg persze a barátnőm – vagyok ennyire fanatikus, de úgy látszik tévedtem. Criss egy asztal mellé lépett és felvett valamit róla. Amikor felém fordult, arca elvörösödött, száját félmosolyra húzta, egyik kezét pedig, amiben a rejtélyes tárgy volt, a háta mögé rejtette. Az összes vér az arcomba tódult. Criss közelebb lépett, még közelebb és közelebb, végül már csak egy ökölnyi távolság volt köztünk. Előre hozta kezét, amiben egy gyönyörű szál rózsa foglalt helyet. Levelein harmatcseppek gyöngyöztek, az egyiken azonban egy lovacska is volt. A fiú felém nyújtotta a virágot, de nem mondott semmit, mert ugyan annyira zavarban volt, mint én, tehát nekem kellett megtörni a csendet.
- Ezt miért kapom? – most komolyan, más nem jutott az eszembe?!
Nem válaszolt, csak hirtelen megölelt. Alig volt időm félrerántani a rózsát, nehogy valamelyikünket megszúrja. A pillanat sajnos nem tartott sokáig, mert hamarosan lazított a szorításán, azonban szemeit még most is rajtam tartotta és kisfiús pajkossággal rám mosolygott.
- Emma már biztosan vár ránk. – mondta ki végül.
- Igen. – mondtam csendesen. Meglepett hangom gyengédsége és erre én is elmosolyodtam.
A rózsát magam elé véve indultam meg az ajtó felé, azonban Criss megelőzött és kinyitotta nekem az ajtót. Kiléptem a folyosóra, megvártam, amíg a fiú mellém ért és megindultunk a bejárati ajtó felé. Anyuék még mindig beszélgettek, bár nem láttam őket, hangjukból ítélve, nagyon belemerültek a munkába. Ismét Criss nyitotta ki az ajtót, amikor odaértünk, azonban Emma meglepődve és türelmetlenül nézett ránk.
- Ti meg… - kezdte mondandóját – Óóó – csúszott ki a száján, amikor meglátta a rózsát a kezemben.
Szemem sarkából láttam, hogy Criss elvörösödik és a szája szélét harapdálta, hogy ne mosolyodjon el. Végül elindultam a verandára, hiszen barátnőm lement a lépcsőn a lovakhoz és most már ott várt minket. Megkértem a fiút, hogy amíg felszállok, fogja meg a virágot, majd visszavettem tőle. Megvártam, míg mindenki felszáll és elindultunk. Anonymus majdnem rosszul lett, hogy ő nem jöhet, de szerencsére nem feszült neki a korlátnak. Kisétáltunk a földútra, onnan pedig vágtában haladtunk egészen hazáig. Az úton nem beszéltünk egy szót sem, csak hallgattuk a lovak horkantgatását, a madarak csiripelését. Megállapítottam azt is, hogy végül egészen felmelegedett az idő. A Nap magasan járt és sugarai, szinte már égették a bőrömet. Criss és mi is rövid ujjúban voltunk, így tökéletesen látszott a fiú barna bőre és izmos karja. Nem gyönyörködtem benne sokáig, visszavettük a lovakat ügetésbe, majd lépésbe, mert hazaértünk. Ang már kint állt az udvaron egy seprűvel a kezében, minket nézve. Arckifejezésén látszott, hogy nem érti, anya miért nincsen velünk.
- Sziasztok. Susant hol hagytátok? – kérdezte érdeklődve.
- Helló. Még apuval tanácskoznak. – meglepődtem, hogy Criss válaszolt, ami azt illeti eléggé.
Angel bólintott, majd elfordult és sietve távozott. Mondania sem kellett, hogy mennyire zavarják a gépek, pedig a farm ezen részén, nem is lehetett hallani őket. Leszálltunk és kikötöttük a lovakat a mosóra. A virágot leraktam egy sámlira, aztán leszereltem lovamat. Amikor mindenki végzett, mind a három lovat kivezettük a legelőre, hadd pihenjenek. Természetesen az első dolguk a hempergés volt, amit kergetőzés, majd legelés követett. Nem bámultuk őket túl sokáig. Az volt a tervem, hogy még ebéd előtt elrendezzük a viskóból hozott papírokat, délután pedig tartok egy órát Crissnek, na meg Bennek. Amikor bevittük a felszereléseket a helyükre, rápillantottam az órára, ami most már fél tizenegyet mutatott.
- Mit szólnátok hozzá, ha nekiülnénk átválogatni a papírokat. Így, ha elmegyünk a városba, be tudjuk kereteztetni őket. – tálaltam gondolataimat a többieknek is.
- Milyen papírokat? – eszembe jutott, hogy erről Criss nem is tud.
A fiú olyan cuki és értetlen arccal nézett rám, hogy alig bírtam ki nevetés nélkül, de végül türtőztettem magam.
- A tereppálya mellett, találtunk egy ellenőrző pontot, ahol is rengeteg pedigree és különböző papír volt elrejtve és arra gondoltunk, hogy az érdekesebbeket bekereteztetjük és kitesszük a kunyhó falára. – mesélte el röviden Emm a történet, amikor látta, hogy én nem bírnám ki, röhögés nélkül.
Criss szeme rögtön felcsillant, a javaslat hallatán.
- Én még soha nem láttam pedigreet. – látszott rajta, hogy nagyon várja az előbb említett cselekményeket.
- Hát akkor, meg is van a következő feladat. – szólaltam meg végül boldogan – Jut eszembe, utána szerettem volna nézni egy ménnek. – hirtelen beugrott az a leírás, ami tökéletesen hasonlított Wondrouséra.
Miután készen lettünk a nyergekkel és egyebekkel, elindultunk a házba. Amikor elhaladtam a sámli mellett, gyorsan felkaptam róla a virágot és jó mélyet szippantottam az illatából, ami elragadó volt. Szépen lassan haladtunk az ajtó felé. Én már most kivoltam egy kicsit, de hát hosszú lesz még ez a nap, de ezzel nem is foglalkoztam nagyon. Bent összefutottunk az öcsémmel.
- Anya hol van? – kérdezte érdeklődve.
- Apunál, üzleti ügyben. – a választ ismét Criss adta meg, miközben mellém lépett.
- Értem. – mondta egy kicsit elszontyolodva Ben, de aztán újra a régi hangnemben folytatta – Mit csináltok?
- A leveleket szeretnénk szétválogatni, amit a kunyhóból hoztunk ki. – most sikerült nekem elcsípnem a válaszolás lehetőségét.
- És lovagolni nem fogok? – szomorodott el ismét az öcsikém.
- Fogtok de…
- Fogunk?! – vágott bele rosszallóan a szavamba. Nem szerette, ha másra is figyelek, ha vele vagyok, persze Emmán kívül. Ő is nagyon szerette a barátnőmet.
- Igen, Crissel fogtok lovagolni. – hangomat úgy formáltam, hogy érződjön, mérges vagyok, amiért a szavamba vágott.
- Oké, rendben. – alig hittem el, hogy ettől megnyugszik a lelki világa – Amúgy segíthetek pakolni?
- Persze. – az utolsó szót Emma mondta ki.
Még mielőtt elindultunk volna a szobámba, gyorsan kerestem a virágnak egy szép vázát, megtöltöttem vízzel és az asztal közepére raktam, majd elindultunk fel a lépcsőn. Criss egész végig mellettem jött.
- Nagyon szép ez a lakás. – suttogta a fülembe a fiú, miközben a lépcsőn haladtunk.
A szobám az emeleten a harmadik ajtó volt balra. Most kivételesen én nyitottam ki az ajtót a vendégeim előtt, bár legszívesebben be is csaptam volna rögtön, akkora kupi volt bent, de már késő, mert mindenki előttem járt, csak én maradtam kint. Gyorsan követtem a többieket és magunkra csuktam az ajtót.
- Bocsi a rendetlenségért. – mondtam gyorsan elpirulva, amikor megláttam egy nagy halom mosott ruhát az ágyon, ami arra várt, hogy elpakoljam őket.
Sebtében eltakarítottam mindent az útból és előhoztam az iratokat tartalmazó dobozokat, majd a mén papírjait is elővettem és letettem az asztalra, mert most nem akartam keresgetni a neten, viszont nem szerettem volna elfelejteni. Még mielőtt Criss leült volna, körbenézett és akkor meglátta a fürdőm ajtaját.
- Hű, neked külön fürdőszobád van? – ámult el rögtön.
Bólintottam. El sem tudtam hinni, hogy két hétig nálunk fog lakni, a mi házunkban és a nap majdnem minden percét vele tölthetem. Már a gondolattól is, apró lepkék lepték el a gyomromat, amiket gyorsan elűztem és leültem a többiek mellé válogatni.
- Tényleg és mikortól leszel itt, Criss? – kíváncsiskodott Emm, miközben ízlelgette a fiú nevét.
- Ki marad? Mi van? Criss itt alszik? Miből hagytatok ki már megint? – Ben valósággal felháborodott, amikor rájött, hogy igen hasznos információktól zártuk el.
Még Criss is meglepődött az öcsém reakciója láttán, de aztán elmosolyodott.
- Katty, a te öcséd, te mondod el neki. – a hideg futott a hátamon végig, amikor meghallottam, hogy a fiú, mézes-mázos hangon, a nevemen szólít, de aztán Ben hangja kiábrándított.
- Nekem mindegy, hogy ki mondja el, csak valaki bökje már ki – öcsém szinte már tajtékzott.
- Nyugii. – próbáltam csitítani, de be kellett lássam, ezzel nem megyek semmire – Szóval Criss apja Adam elutazik és azt kérte anyától, hogy ő vigyázzon Crissre és anya belement, így ő néhány két hétig nálunk alszik. – kissé lerövidítettem a storyt, de Bennek így is tökéletesen megfelelt, ezt abból is tudtam, hogy fülig érő mosolyt villantott és láttam rajta, hogy majdnem a fiú nyakába ugrik örömébe.
- A kérdésedre válaszolva Emma, már ma elutazik, így délután el kellene menni a cuccaimért is. – Emmről átemelte a tekintetét rám és kedvesen mosolygott.
Barátnőm már majdnem a fellegekben járt, amikor meghallotta, ahogy a fiú kimondja a nevét. Nem is tagadhatná, hogy neki is tetszik Criss, bár azért azt megállapítottam, engem sokkal jobban foglalkoztat. Emma inkább engem piszkál az ilyen dolgokkal, de most ez, kivételesen nem zavart. Gondolataimból ismét az öcsém hangja vert fel. Néha már idegesítő tud lenni.
- De jó, de jó, de jó. – Benből most tényleg kitört a vadállat, ujjongott, tapsolt meg ugrált.
Nem foglalkozva többet Ben kitöréseivel, óvatosan kiborítottam a dobozok tartalmát a földre elénk, ezzel jelt adva a kezdésre.
- És mennyi cuccod van? – ötlött a fejembe, mikor egy köteg papírt kezdtem el átfésülni.
Nagyon reménykedtem benne, hogy a „kevés” szó fog elhangzani.
- Nem sok. Majd átmegyek, ha szükségem lesz valamire. – vonta meg a vállát Criss.
- És a lovakkal mi lesz? – barátnőm hirtelen kapta fel a fejét.
Nagyon jó, hogy nem egyedül kell ezt a sok régi holmit elpakolnom, mert ennyi beszélgetés nélkül, inkább feladnám a dolgot.
- Apa magával viszi őket is.
Ismét elcsodálkoztam a fiún. Most azért, mert annyira bele volt merülve a munkába. Ez az oldala is nagyon tetszett. Szemeivel minden információt felkutatott, mindent átnézett és csak utána tette el a feljegyzéseket. Amikor észrevette, hogy bámulom, rám nézett és halványan elpirult.
- Akkor velük nem kell foglalkoznunk. – Ben mentette meg a helyzetet, bár láthatóan ő erről nem tudott.
Criss visszafordult a papírokhoz és válaszul nemlegesen megrázta a fejét. Hirtelen ajtó csapódás és egy „Helló!” hallatszódott a földszintről. Anya hazaért.
- Szia! – szinkronban köszöntünk, majd elnevettük magunkat a jelenségen.
Halk lépéseket hallottam, amint haladnak fel a lépcsőn és közelednek a szobám ajtaja felé, majd anya nyitotta ki az ajtót.
- Nos, édesapáddal azt beszéltük, hogy délután át kellene menned a cuccaidért. – nézett anya egyenesen Criss szemébe, miközben nekitámaszkodott az ajtófélfának – Ami pedig a farmot illeti, van egy üzlettársam. – a végét, már fülig érő mosollyal mondta.
- Ez nagyszerű! – én is örültem a hírnek, bár azért közel sem annyira, mint ő.
- Igen. Látom ti sem unatkoztatok. – terelte másra a témát, miközben ellökte magát a fától – Jut eszembe, nagyon szép rózsát kaptál kicsim. – ekkor már háttal volt nekem, de persze ezt azért el kellett mondania.
Ben hangos nevetésbe tört ki, amikor meglátta, hogy elpirulok, azonban amikor szúrósan ránéztem, rögtön abba hagyta. Szemem sarkából láttam, hogy reakciómon Criss elmosolyodott, Emma pedig a száját harapdálta, jól is tette, hiszen ő nemcsak csúnya nézést, hanem alapos kínzást kapott volna, csikizés formájában. Tényleg, mondtam már, hogy én nem vagyok csikis? Végül minden figyelmemmel a munkára koncentráltam, így a többiek is lassan lenyugodtak, bár láttam, Criss még néha rám mosolygott. Együtt fél óra alatt rendet teremtettünk az iratok között. Pont befejeztük az utolsó simításokat is – pontosabban épp végeztünk a dobozolással – amikor anya nyitott be újra az ajtón.
- Ebéd – még most is mosolygott, de látszott rajta, hogy négyszemközt szeretne velem beszélni.
Nagy levegőt vettem, mert tudtam miről, pontosabban kiről lesz szó és elindultam utána. Lementünk a lépcsőn szép libasorba.
- Katty, gyere csak! – erősítette meg gyanúmat édesanyám.
Láttam a tükörből, hogy Emma megállt, de Criss és Ben jött tovább, így barátnőm megmarkolta mindkettejük vállát, így húzva őket vissza. A két fiú értetlenül és tehetetlenül meredt a fejét rázó és szemét forgató barátnőmre. Nem sokáig figyelhettem azonban rájuk, mert anya elérte és kinyitotta az ajtót, majd kisietett rajta. Amikor kiértem a verandára, becsuktam magam mögött a tárgyat és a már az udvar másik végén álló édesanyám felé indultam.
- Mesélj. – kisgyermek vigyorát villantotta ki és úgy nézett rám, ahogy Emm szokott, egyszóval látszott rajta, hogy a részletek érdeklik – Na, mond már. – türelmetlenkedett.
- Segített nekünk reggel istállózni. Náluk pedig felhívott a szobájába és odaadta a rózsát. – arcom kipirult egy kicsit, de szeme csillogott, amikor ezeket meséltem – Ja, és még valami, a díjlovaglást szereti. – mondtam oda, mintegy bosszantás képpen, de anyu nem törődött vele.
- Örülök. – válaszolt boldogan mosolyogva –Majd megágyazol neki a kanapén? – ezzel a mondattal erősen célzott arra, hogy nem is álmodjak olyanokról, mint például, hogy a szobámban fog aludni.
Nem is kezdtem el könyörögni. Először is tudtam, anya ebben hajthatatlan, másodszor is tisztában voltam ezzel a ténnyel, így egyszerűen válaszoltam neki.
- Persze.
Anya, csak elmosolyodott és velem együtt elindult vissza a házba. Épp időben fordultunk meg, hogy lássunk eltűnni három kíváncsi arcot a konyhaablakból. Amikor beértünk az ebédlőbe, már a gőzölgő étel fogadott minket. Mindenki helyet fogalt az asztal körül. Criss az egyik, Emma pedig a másik oldalamra. Elkezdtem szedni a levesből, amikor feltűnt, hogy mindenki engem bámul, bár ez nem zavart meg, mert amúgy is farkas éhes voltam. Gyümölcsleves, imádom. Éppen elkezdtem bekebelezni, amikor Ang is megérkezett, és amikor meglátta a rám szegeződő tekinteteket ős is kíváncsiam bámult engem, de én csak megvontam a vállam. Végül, elfelejtkeztek rólam, mert jobban érdekelt mindenkit az evés, mint én, szerencsére. Anya egész végig azon pattogott, hogy már rakott is fel egy csomó hirdetést a netre, meg az újságokhoz is küldött. Nagyon kíváncsi voltam rá, mennyi idő alatt fog betelni az a tíz hely, amink volt és arra, hogy vajon kik lesznek a táborlakók. Na, jó. Meg volt rengeteg más kérdésem is, de inkább azokat, most nem mondanám el. A második féle végén szóba került végre Criss is és Ang felajánlotta, hogy befogja Queent és Dallamot és segít elhozni Criss cuccait, így amikor megebédeltünk egyből mentünk is ki az istállóba. Amíg Angel behozta a lovakat a legelőről, Emma, Criss és én előtoltuk a kocsit. A felszerelés már igazán könnyen ment. Tíz perc múlva már haladtunk is vissza, az általam újonnan felfedezett házba. Kiértünk a földútra és onnantól, kevesebb, mint öt percenként cserélgettük a hajtót. Emma és én mindig zártuk a csizmánkat, amikor gyorsítani szerettünk volna, de nem volt túl sok értelme, bár még mindig jobban teljesítettünk, mint Criss, mert ő majdnem belevitt minket egy fába. Szerencsére épségben megérkeztünk a ház elé. Én ugrottam le elsőként kocsiról, és amikor az ajtó elé értem reflexszerűen kopogtam, és amikor Adam kinyitotta az ajtót, utána esett csak le, hogy Criss itt lakik, tehát fölösleges volt a férfit kirángatnom. Ezzel Adam is tisztába lehetett, mert kérdőn nézett a fiára, aki csak egy vállrándítással válaszolt. Ezek után, számomra értetetlen dolog történt.
- Adam? – Ang érdeklődve és egyben riadtan nézett a férfire.
- Ang? – Criss apja is határozottan meglepődött.
Emma, Criss és én is értetlenül néztünk össze.
- Gyertek be. – törte meg végül a kínos csöndet Adam és beinvitált minket a házba – Criss légyszi pakold fel a holmijaidat a kocsira. –kérte a férfi udvariasan a fiától, amikor már a nappaliban álltunk. Criss rögtön elindult a lépcső felé.
- Kértek valamit? – fordult most hozzánk a férfi.
- Nem, köszönjük. – barátnőmmel közös válaszunk, Ang segítségére is sietett.
A férfi lopva rápillantott a nőre, aki, rá sem mert nézni. A feszült pillanatot Criss szakította meg, mert lerohant a lépcsőn, kezében két kisebb bőrönddel.
- Megjö… Upsz… - lassított le, amint meglátta a jelenetet.
- Mehetünk? – kérdezte Emm, hangján hallatszott, neki bárhol jó, csak innen menjünk el.
- Igen. – Criss is sietősre fogta a dolgot, bár szemén látszott, nem szívesen engedi el édesapját.
Ang némán, de sietve indult el az ajtó felé velünk a nyomába. Adam mögöttünk jött és segített a fiának vinni a bőröndöket, majd felrakta azokat a kocsira. Még mielőtt Criss felszállt volna, megölelte az apját és elköszönt tőle, majd fellépett a bak mellé.
- Sziasztok! – szólt utánunk a férfi, amikor a lovak már ügetésbe haladtak.
- Viszlát! – köszöntünk szintén egyszerre, miközben kiértünk a földútra.
A haflingik lelassítottak és most már egyenletesen lépésben húzták a kocsit.
- Na, jó. Ez mi volt. – böktem ki pár másodperc után, bár megbántam ormótlanságomat.
Angelt a sírás kerülgette, de nagy levegőt vett és elkezdett mesélni.
- Nyolc évig voltunk együtt, de nem vett el, nem szerettem volna, hogy elvegyen. – hangja néha elcsuklott és látszott, hogy minden erejét össze kell szednie, hogy beszélni tudjon – Nagyon boldogok voltunk együtt. Én egy lovardában dolgoztam, ahol Wond is élt, azonban, mint mondtam, nem bírtam, ezért más állás után néztem. Édesapád támogatott, azonban nagyon messze találtam csak állást, őt viszont odakötötte a saját munkája. Úgy döntöttünk, hogy amint tud, felmond és utánam jön. Én vártam rá, azonban egy év múlva egy levelet kaptam tőle, amiben szakított velem. Azt mondta, hogy nem tud jönni, mert az édesanyád terhes lett veled, és Adam volt az apja… és… és nem volt szíve elhagyni. – a történetet alatt elértünk a farmra – És én nem hallottam felőle… Mostanáig.
Az mesélés után teljesen összeszedte magát és mosolyt erőltetett az arcára. Senki nem szólt, amíg a kocsi meg nem állt, a farm udvarán. Criss teljesen ledermedt a történtek miatt és ezt a verandán várakozó édesanyám is észrevette. Sietve rohant hozzánk.
- Jól vagytok? – összeráncolta a szemöldökét aggodalmasan.
- Igen. – Ang kissé mogorván dobta oda ezt az egy szót, amiből anya pontosan tudta, hogy hazudik.
Angel leszállt a bakról, gyorsan leszerelte a lovakat, bevezette őket a karámba, mi pedig a helyére toltuk a kocsit és a verandára vittük Criss bőröndjeit, majd a felszereléseket, amiket Angel a földön hagyott a nyergesbe vittük. Az istálló ajtajába érve pont láthattam, amint Ang, anyával az oldalán beviharzik a házba. Beértünk a nyergesbe és elpakoltunk, Criss még mindig sokkos állapotban volt.
- Nem… nem gondoltam. – szólalt meg a fiú, miközben fejét lehajtva, hátát begörnyesztve a kezébe temette az arcát. Iszonyatos bűntudat emésztette.
Nem bírtam megállni, esküszöm, nagyon fájt ilyen állapotba látni a fiút. Odamentem hozzá, a kezét lefejtettem az arcáról, fejét felemeltem és egyenesen a szemébe néztem, amiből áradt a fájdalom. Nem bírtam sokáig, szó szerint a nyakába ugrottam és szorosan megöleltem, mire ő a fejét a vállamba fúrta.
- Nem a te hibád. Nem tudhattad. – súgtam a fülébe, miközben egyre szorosabban öleltem magamhoz.
Felemelte a fejét és homlokát lassan a homlokomnak támasztotta. A szemem sarkából láttam, amint Emma sarkon fordul és kimegy a szobából. Criss a kezét finoman a derekam köré csavarta és szomorúan belenézett a szemembe. Éreztem, hogy homloka lassan melegebb lesz az enyémnél és azt is, hogy elpirulok.
- Köszönöm. – ilyen selymes, csendes és kedves még soha nem volt a hangja.
Nagyot nyeltem és szinte levegőt sem mertem venni. Szívem a torkomban dobogott, ami mostanában gyakran előfordult. Szinte végtelennek tűnt ez a pillanat.
- Szívesen. – csodálkoztam, hogy a hangom nem csuklott el.
Hangos krákogást hallottunk kintről, majd lépések zaját, de ezek nem a barátnőmé voltak. Nem szerettem volna, de lassan elhúzódtam Crisstől, aki ugyan így reagált, nyilván ő is hallotta a zajokat. Pont időben rebbentünk szét, mert anya alakja tűnt fel.
- Sziasztok. – mosolygott ránk, bár nem volt túl őszinte – Mit szeretnétek csinálni délután? És tudjátok mennyi az idő?
- Szőrén hülyülünk a karámban, és nem tudom mennyi az idő. – válaszoltam egyszerre mindkét kérdésére.
- Rendben. Gondolom, nem kell mondanom, hogy Ang, hogy van, de hamar rendbe fog jönni. Amúgy már három óra van.
Angelről tudtam, hogy erős nő, így én is bizakodtam benne, hogy hamar talpra áll. Ami pedig az időt illeti, eléggé meglepett. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan szalad, vagy inkább rohan. Anya meg sem várta a válaszomat, csak kisétált a szobából. De azért még el tudtam kapni egy mondatát, amit Emmának célzott.
- Köszönöm. – súgta oda neki mókásan, én pedig egyből elpirultam.
Barátnőm besietett a nyergesbe és elém állva méltatlankodott.
- Akkor megyünk „szőrén hülyülni”? – szemében már égett a türelmetlenség.
Szememet forgatva és nevetve bólintottam, leemeltem három vezetőszárat és futásnak eredtem. Mindkét barátom kacarászva követett, azonban Emma még az istállóajtó előtt lehagyott, Criss pedig a sarkamban volt. Épp gyorsítani akartam, amikor a fiú hátulról megragadott, hátrafordított, kaján vigyorral megölelt, majd hirtelen teljes erejéből kilőtt. Mire észbe kaptam Criss már Emmát is leelőzte, aki a hirtelen cselekmény miatt, majdnem hátraesett. Ezt a helyzetet kihasználva én is beelőztem, bár ez sem segített abban, hogy ne Criss legyen az első befutó.
- Stip stop Queen! – jelentettem ki határozottan, amikor Emma is befutott.
- Én nem hagyom el a lovamat! – mondta barátnőm kifulladva mellettem.
Beléptünk a karámfák között. Mindenkinek kiosztottam egy vezetőszárat és így indultunk el a kis ménes felé.
- Dallamot viszem. – Criss még nem volt olyan bátor, mint mi, de az még változni fog.
Pirkadat, mint mindig, most is odajött hozzánk és az alkalmat kihasználva odasiettem hozzá, ráparancsoltam, maradjon egy helybe, majd felpattantam a hátára. Amikor kényelmesen elhelyezkedtem, elindítottam hátasomat. Csak csízmával, testsúllyal és a derekammal tudtam irányítani, mert a vezetőszárat nem kapcsoltam rá. Beugrattam vágtába, majd egyre gyorsítottam. Egyre csak közeledett a ménes, de nem lassítottam, hanem bevágtáztam mögéjük és csak itt vettem vissza Pirkadatot ügetésbe. A kezemben lévő vezetőszárat, most a lovak elindítására használtam. Lebegtettem a levegőbe, miközben csettegtem, meg cuppogtam. Iszonyatosan jó volt látni, ahogy a csapat lassan, komótosan elindul, de egyre gyorsít. Igyekeztem Pirkadatot úgy irányítani, hogy a ménest a kapuban várakozó személyek felé tereljem és ez tökéletesen sikerült is. Hamarosan az összes ló ott legelészett Emma és Criss előtt.
- Válasszon mindenki lovat és hajtsuk meg kicsit a bandát. – mondtam miközben leszálltam Pirkadatról, megdicsértem, majd Queenhez siettem.
Barátnőm futva ment Csodához, Crissel ellentétben, aki bizonytalanul botorkált Dallam felé, amikor odaért kérlelően nézett rám. Gyorsan ráakasztottam a vezetőszárat újdonsült lovamra és a másik pároshoz vezettem. Amint odaértem, a másik ló vezetőszárát is megfogtam, megvártam, amíg Criss felszenvedi magát Dallamra, odaadtam neki a szárat és én is felpattantam a saját lovamra.
- Körbe-körbe a karámban! – adtam ki hangosan az utasítást, majd haladásra ösztökéltem a haflingit.
Hat óráig szenvedtünk a friss levegőn. Az öcsém is csatlakozott hozzánk, bár akkor már lényegében tényleg csak untuk magunkat. Szaladgáltunk a lovak között, elfeküdtünk a hátukon, meg felálltunk rájuk és egyebek. Azért amikor meguntam ezt, úgy döntöttem, hogy bemutatom a fiúknak a szabadidomítást. Kiválasztottam Anonymust és bevezettem a körkarámba. Elmagyaráztam nekik, mi a teendőjük, majd átadtam nekik a terepet. Criss nagyon édes volt, amikor próbálta irányítgatni a lovat, de azért a végére már egészen belejött. Fél hét is elmúlt, mire bevezettük a patásokat a helyükre és megetettünk. Anya, már negyed hétkor szólt, hogy pontban hétkor menjünk vacsizni. Crissnek megígértük, hogy segítünk elrendezni a cuccait és mivel nekem van egy üres szekrényem, hozzám lesz minden felhordva, bár a fiú, lent a kanapén fog aludni. Fél hétkor beértünk és elkezdtünk kipakolni a bőröndökből, körbevezettem a házban, elmagyaráztam, milyen sorrendben szoktunk fürödni és egyebek. Még nem voltunk teljesen kész a rendezkedéssel, amikor anya jelzett, hogy készen van a vacsi, így az asztal köré sereglettünk és leültünk. Annyira jól esett ülni és a kajától leesett a vérnyomásom is.
- Ha befejeztük a pakolást, megfürdök. Először. – szögezte le barátnőm, mert az én fürdőszobámban, soha nem volt sorrend, csak a nagy fürdőben.
A vacsora többi része eseménytelenül telt, azt leszámítva persze, hogy Ang is lejött, bár később, mint mi. Szemei kivörösödtek a sírástól. Onnantól, hogy Criss meglátta, borús lett az arca és szemeiből újra áradt a szomorúság. Miután befejeztük a vacsorát, újra elkezdtünk pakolni. Negyed óra múlva, már minden a helyén volt, így Emma nálam, Criss pedig a nagy fürdőben esett neki a pancsizásnak. Barátnőmnél ez egy fél órás procedúra volt, így kényelmesen elnyúltam az ágyon. Tíz perc múlva hallottam, ahogy a kinti fürdő ajtaja nyílik és csukódik, majd Ben rohanva kiáltotta el magát.
- Én jövök.
Elképzeltem, ahogy berohan és bevágja maga mögött az ajtót. Muszáj volt elmosolyodnom. A lépcső csikorgásából tudtam, hogy Criss a második lépcsőfokra ért. Amikor ránéztem az órára, ráeszméltem, hogy barátnőm már huszonöt perce áztatja magát.
- Haladj már! – ordibáltam, miközben felkeltem és a fürdő ajtajához léptem.
- Jól van, na! Pár pillanat. – telhetetlen hangon válaszolt és elzárta a vizet.
Épp nekidőltem a kilincs felöli falfelületnek, amikor nyitódott az ajtóm és Criss lépett be. Még mielőtt elindult volna felém, becsukta a tárgyat, majd fáradtan mosolyogva közelített, majd amikor hozzám ért, megfogta a derekam. Hirtelen ötlettől vezérelve, kulcsra zártam az fürdő ajtót, így Emm bent ragadt. Criss a homlokát az enyémnek támasztotta, így a fejemet a falnak nyomta. Bár az arcát nem láthattam, amikor közelebb állt, megéreztem a felgyorsult szívverését, amitől nekem is zakatolni kezdett a sajátom. Romantikus pillanatunkat Emma hirtelen dörömbölése szakította meg.
- Katty! Mi a jó ég?! – ordította bentről.
Criss majdnem röhögő görcsöt kapott. Éreztem bordái ütemtelen lüktetését.
- Jó éjt! – mondta ámulatba ejtően édes hangon és kisomfordált a szobámból.
- Szép álmokat! – köszöntem el én is.
Megvártam, amíg Criss becsukja az ajtót, majd kiengedtem barátnőmet, aki szó szerint kivágódott.
- Veled meg mi a… - amikor rám nézett, minden leesett neki – Köszönöm! – igazából tényleg köszönheti, mert csak egy törülköző volt köré csavarva.
- Na, megyek fürdök, te meg zárd be az ajtót, ha öltözöl. – ajánlottam neki vigyorogva.
Összeszedtem a ruháimat, elmentem és megfürödtem. Hallottam, amikor Emma kulcsra zárta az ajtót és ismételten muszáj volt elmosolyodnom. Én tíz perc alatt készen lettem a fürdéssel, felöltöztem és amint kimentem, megnéztem, barátnőm kinyitotta-e az ajtót, majd bedőltem a pihe-puha ágyikómba. Olyan jó magamra rángatni a takarót.
- Büszke vagyok rád. – szólalt meg a barátnőm, éppen akkor, amikor már majdnem elaludtam.
- Köszönöm. – hangom soha nem volt ilyen fáradt.
- Irigy vagyok rád. – bukott ki belőle – Ilyen boldognak, még soha nem láttalak.
Nem válaszoltam, mert én is éreztem, hogy szívem a napokban valahogy óriásira dagadt és mindig kivirultam, bármi pozitívat is láttam.
- Jó éjt! – szakította meg gondolatmenetemet barátnőm.
- Szép álmokat! – válaszoltam neki már félálomban.
Pár másodperc és már aludtam is.